Kellemes futóidő örvendeztetett meg bennünket a szekszárdi mezei diákolimpiai futóversenyen. Tanulóink egy része nagy izgalommal, de ugyanakkor lelkesedéssel várta a...
Köszöntő
Szeretettel üdvözlöm iskolánk honlapján!
Honlapunkon igyekeztünk minden olyan tudnivalót megjeleníteni, ami segítséget, információt nyújt a szülőknek, diákoknak az iskolai élet mindennapjaihoz. A nosztalgiázni vágyó volt tanítványainkra is gondoltunk az évkönyvek, tablók „felrakásával”. Az sem titkolt szándékunk, hogy kedvet csináljunk azoknak a szülőknek, akik még csak keresik leendő elsős gyermekük iskoláját.
A Szent Orsolya Bencés Iskolaközpontban folyó oktatás a megingathatatlan igazságon, a szereteten nyugszik. Elsősorban arra törekszünk, hogy diákjaink, pedagógusaink jól érezzék magukat nálunk, hiszen ez az alapja az eredményeknek. Az iskola szellemiségét a Szent Orsolya Rend jelmondata határozza meg: „Serviam!” –. azaz szolgálok.
Remélem, ez a hangulat érződik honlapunkon is! Kívánom minden Látogatónak, hogy találja meg mindazt, amiért felkeresett bennünket!
Kerényi Zsolt
igazgató
Hírek
XX. Ippon Shobu Karate Diákolimpia Országos Döntő
XX. Ippon Shobu Karate Diákolimpia Országos Döntő Gödöllő (2025.03.08.) A tanulóifjúság legrangosabb hazai versenyén, a karate Diákolimpia Országos Döntőjében 36...
Országos Elődöntőbe jutott IV. korcsoportos fiúcsapatunk
Kosárlabda Diákolimpia: Országos Elődöntőbe jutott IV. korcsoportos fiúcsapatunk! Kezdetét vette a kosárlabda diákolimpia küzdelemsorozata is, elsőként a IV. korcsoportosok körzeti...
Röplabda diákolimpia
Diákolimpia: Röplabda, Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont Januárban elkezdődött egy újabb sportágban való megmérettetés olyan tanulóink számára, akik részben, vagy egyáltalán...
Felvételi eljárás
E-napló
COVID-19
Eseménynaptár
Eredmények
Tolna Vármegyei Mezei Futó Diákolimpia, Szekszárd, 2025. 03. 20.
Kellemes futóidő örvendeztetett meg bennünket a szekszárdi mezei diákolimpiai futóversenyen. Tanulóink egy része nagy izgalommal, de ugyanakkor lelkesedéssel várta a...
XX. Ippon Shobu Karate Diákolimpia Országos Döntő
XX. Ippon Shobu Karate Diákolimpia Országos Döntő Gödöllő (2025.03.08.) A tanulóifjúság legrangosabb hazai versenyén, a karate Diákolimpia Országos Döntőjében 36...
Országos Elődöntőbe jutott IV. korcsoportos fiúcsapatunk
Kosárlabda Diákolimpia: Országos Elődöntőbe jutott IV. korcsoportos fiúcsapatunk! Kezdetét vette a kosárlabda diákolimpia küzdelemsorozata is, elsőként a IV. korcsoportosok körzeti...
Röplabda diákolimpia
Diákolimpia: Röplabda, Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont Januárban elkezdődött egy újabb sportágban való megmérettetés olyan tanulóink számára, akik részben, vagy egyáltalán...
Kereső
Eseménynaptár
There are no upcoming események at this time.
Csengetési Rend
1. óra: 8:00 – 8:45
2. óra: 8:55 – 9:40
3. óra: 9:55 – 10:40
4. óra: 10:50 – 11:35
5. óra: 11:45 – 12:30
6. óra: 12:40 – 13:25
7. óra: 13:30 – 14:15
8. óra: 14:15 – 15:00
9. óra: 15:00 – 15:45
Étlap
Március 24-28.
H
Zöldségleves
Lecsós virsli
Párolt bulgur
K
Húsleves
Tökfőzelék
Sertéspörkölt
Sz
Zöldbableves
Barbecue csirkecomb
Tört burgonya
Saláta
Cs
Nyírségi gombócleves
Csirkemellcsíkok
Pirított dara
Meggymártás
P
Babgulyás
Burgonyás tészta
Hírek
- Befizetések (7)
- Bejegyzések (74)
- Eredmények (61)
- Fogadóóra (3)
- Fontos (4)
- Hír (187)
- Rendezvények (7)
- Szülői értekezlet (2)
- Szünidő (1)
Archívum
- 2025 március (5)
- 2025 február (3)
- 2025 január (1)
- 2024 december (1)
- 2024 november (2)
- 2024 október (1)
- 2024 augusztus (1)
- 2024 április (1)
- 2024 február (2)
- 2024 január (1)
- 2023 december (2)
- 2023 november (2)
- 2023 október (4)
- 2023 szeptember (2)
- 2023 augusztus (2)
- 2023 május (3)
- 2023 április (4)
- 2023 március (4)
- 2023 február (1)
- 2023 január (2)
- 2022 december (1)
- 2022 november (1)
- 2022 október (1)
- 2022 szeptember (1)
- 2022 augusztus (1)
- 2022 június (2)
- 2022 május (11)
- 2022 április (4)
- 2022 március (7)
- 2022 február (4)
- 2022 január (7)
- 2021 december (2)
- 2021 november (8)
- 2021 október (5)
- 2021 szeptember (4)
- 2021 augusztus (2)
- 2021 június (4)
- 2021 május (2)
- 2021 március (3)
- 2021 február (4)
- 2021 január (6)
- 2020 december (5)
- 2020 november (6)
- 2020 október (4)
- 2020 szeptember (4)
- 2020 augusztus (5)
- 2020 június (7)
- 2020 május (2)
- 2020 április (2)
- 2020 március (13)
- 2020 február (4)
- 2020 január (7)
- 2019 december (12)
- 2019 november (7)
- 2019 október (8)
- 2019 szeptember (4)
- 2019 augusztus (2)
- 2019 június (1)
- 2019 május (1)